Nem a biztosító belső számítása, hanem a szakmailag indokolt helyreállítási költség az irányadó

Sokunk számára ismerős a helyzet: egy casco káreseményt követően a biztosító ugyan elismeri a kár jogalapját, a kifizetett összeg azonban messze elmarad attól, amennyibe a jármű tényleges helyreállítása kerülne. A fülünkbe cseng az ismerős mondat: „ennyit számolt a rendszer”. A JogLabor egy valós peres ügyön keresztül mutatja be, hogy megfelelő fellépéssel és szakértői alátámasztással a kifizetett összeg eredményesen megtámadható.

A szóban forgó, 2025-ben jogerősen lezárt ügyben az ügyfél saját hibájából szenvedett közúti balesetet, amelynek következtében a gépjármű jelentős mértékben megsérült. A casco biztosítás érvényes volt, a káreseményt határidőben bejelentették, a biztosító pedig a felelősségét nem vitatta. A vita a kár összegénél alakult ki: a biztosító saját számításai alapján határozta meg a javítási költséget, és az önrész levonását követően csak viszonylag alacsony összeget fizetett ki.

Az ügyfél ezt nem fogadta el, és a Karkosák Ügyvédi Iroda segítségét kérte. A jogi képviselet keretében független igazságügyi műszaki szakértő bevonására került sor, aki megállapította a jármű valós, avultatott (használatból és elhasználódásból adódóan csökkentett) helyreállítási költségét. Ez az összeg lényegesen meghaladta a biztosító által megállapított kártérítést. Mivel a biztosító a különbözetet nem térítette meg, az ügy bíróság elé került.

A bíróság ítéletében világosan rögzítette: casco biztosítás esetén nem a biztosító belső számításai az irányadók, hanem az, hogy a károsodott jármű helyreállítása szakmailag megalapozottan mennyibe kerülne. Ennek megállapítása szakkérdés, amelyhez igazságügyi szakértő véleménye szükséges, és amely nem helyettesíthető a biztosító automatizált kalkulációjával.

A döntés fontos tanulsága az is, hogy a jármű tényleges megjavíttatása nem feltétele a kártérítés érvényesítésének. Amennyiben a javítás elmarad, a biztosító akkor is köteles megtéríteni a szakértő által indokoltan megállapított helyreállítási költséget, az önrész és az indokolt avulás levonásával. A bíróság több vitás kérdésben is a független szakértő álláspontját fogadta el, így különösen az alkatrészek javíthatósága és cseréje, az alkalmazott avulás mértéke, valamint a munkadíjak és alkatrészárak realitása körében.

Ennek eredményeként a bíróság a biztosítót jelentős összeg megfizetésére kötelezte a felperes javára.

Az ítélet alapján világos út rajzolódik ki azok számára, akik vitatják a casco biztosítás keretében megállapított kárösszeget:

  • Ne fogadja el automatikusan a biztosító számítását: ha az összeg irreálisan alacsonynak tűnik, érdemes lépni.
  • Forduljon jogi képviselőhöz: egy képzett és tapasztalt szakember segít átlátni a bonyolult folyamatot a káresemény és a biztosító teljesítése között.
  • Független szakértő bevonása kulcsfontosságú: a kár valós mértékét csak szakértő tudja hitelt érdemlően megállapítani.
  • A biztosító köteles a szakmailag indokolt összeget megtéríteni, nem alkalmazhat önkényes levonásokat vagy túlzott avulást.
  • A biztosító elutasítása esetén lehetőség van bírósághoz fordulni.
  • Megfelelő bizonyítékokkal a biztosító döntése bíróság előtt vitatható.

A Jogerős szerint az ítélet egyértelmű üzenetet hordoz mindazok számára, akik vitatják a casco biztosítás alapján megállapított kárösszeget. A biztosító számítása nem tekinthető megdönthetetlennek, és nem alkalmazhat önkényes levonásokat vagy túlzott avulást. Megfelelő bizonyítékokkal és szakértői alátámasztással a biztosító döntése sikerrel megtámadható, szükség esetén bírósági úton is.

Az ügy jól mutatja, hogy a casco biztosítás érvényesítése során is léteznek hatékony jogi eszközök az ügyfelek kezében. A megfelelő fellépés, az időben megtett jognyilatkozatok és a szakszerű bizonyítás döntő jelentőségű lehet.

Konkrét ügyekben minden esetben javasolt tapasztalt jogi képviselő bevonása, hiszen az egyedi körülmények döntő jelentőségűek lehetnek.